Reggel van, bár ezen a szigeten a reggel mindenkinek délben van. Ilyenkor nincs zaj, nem hallom azt a hangos nevetést, amely valamelyik itt élő bűnöző ittas pofájából érkezik fülem felé. Csak csend, csak ez a lágy csend. Édes dallamába beleborzongok, a lágy szellő simogatásához tudnám hasonlítani. Néha már azon törtem a fejem inkább letelepedek itt, csak is emiatt a gyönyörű reggel miatt. Ezt a hallgatagságot megtörte Garen. Hátam mögül közeledett felém, azonnal megéreztem hiszen már megint bűzlött a piától.
- Jó reggelt Garen!
- Nocsak, kigondolta volna, hogy meghallod nesz nélküli lépteim? Még mindig jó füled van. - ezt a mondtatot egy nevetéssel zárta.
- Nem leptél meg, bűzlesz a pálinkától és a bortól.
- Igaz is, apropó, te mért nem iszol? Hiszen kora reggel van, ilyenkor esik a legjobban egy hordó bor! - megint nevetéssel zárult a mondat.
- Öreg barátom, megtapasztalhattad már az évek során ezen a szigeten én reggel sosem iszom. Hallgasd ezt a lágy csöndet, ritkán van itt ekkora nyugalom, pedig ez nem a rend és tisztaság szigete, pont ellenkezőleg. Ha lenyugszik ez a sziget akárcsak egy toporzékoló kisgyerek, mély álomba merül.
Garen csak intett egyet, szerintem nem értve mire gondolok és tovább állt. A semmiből elém teremt egy macska. Ritkaság ezen a szigeten a nem ételnek felszolgált állat. Már-már azt hittem hozzá nyúlhat kezem ehez a kis állathoz, de hirtelen Mordekaiser előtermett a fogadóból és egybe lenyelte. Az ilyesmit már megszoktam, Mordekaiser fékezhetetlen étvágya nem is volt annyira ijesztő már számomra. Persze elég rémes volt egy kis macska széttépedt tetemét látni valakinek a szájában, de a csend azért még ott volt ami megnyugtatott. Az a csend... Hamarosan véget ér ez a nyugalmi állapot, itt az idő benézni a piacra, ugyanis az étel nem repül a szánkba. A piac szerencsére nem volt zsúfolt egy ilyen korai időszakban. Mindig az járt a fejemben, hogy az árusok is vajon a csend miatt kelnek ilyen korán, vagy netalán csak a vevők miatt. Kínálgattak engem mindenféle vacakkal, ami eléggé irritáló volt, azon gondolkodtam az egyik árus fejét esetleg lerobbantom a helyéről, de fékezni kellett indulataimat, én vagyok az egyetlen aki közülünk azért megy el a piacra ami szükséges. Garen volt a legrosszabb választás, az étel helyett italt hozott. Nem is értettem, hogy hol a francba vásárolt ekkora mennyiségben. Azért a becsületére egy jó szót, hozott ételt is. Elhozott nekünk egy kis kenyeret, habár eltörpült az alkohol mennyisége mellett. Körülbelül tíz emberrel hozatta el az egészet, nem értettem magam sem, hogy hogyan fogyott el az egész egyetlen hét alatt. Mordekaisert sem küldhetjük le ételért piacra, piacra sem küldhetjük le többé. Az az incidens máig nem megy ki a fejemből, mikor a bosszantó árusokól negyvenet felfalt brutális kegyetlenséggel. Hát végül megszereztem az ételt amire szükség volt és elindultam visszafelé. Evelynn várt rám ahogy elnézem, kíváncsi lettem mit akar tőlem, mert biztos nem az ételt.
- Jó reggelt! Látom már megint te keltél fel leghamarabb.
- Nem, szerintem Garen volt az. Bár jobban meggondolva nem is aludt, egész éjszaka reggelig iszogatott.
- Igen, hát Garen... - furcsa arckifejezés lett urrá rajta.
- Történt vele valami? - mondtam ezt megdöbbenten, azonban legbelül teljes nyugodtsággal.
- Semmi különös, csupán rádöbbent arra, hogy a sziget összes kocsmájából kitiltották és emiatt szomorkodik.
- Hát ez bizony borzasztó, megyek beszélek vele!
Ha velem ilyesmi történne szerintem magam ásnám meg a síromat és mivel Garen még nálam is többet iszik, ezért valószínűnek tartottam, hogy meghalt. Szerencsére nem így lett, bár már elővett egy kötelet ahogy láttam és szerintem egyértelmű mire akarta volna használni. Közelebb mentem hozzá, arcán látszott, hogy szomorú és magába esett. Mikor Garenre néztem akkor mindig egy örökké élő, hiú természetű és szinte legyőzhetetlen harcost láttam, de most csak egy megtört és elesett veterán volt.
- Miért? Miért történik meg velem a lehető legrosszabb? - mondta ezt keservesen.
- Nyugodj meg! Pár nap és elmegyünk innen, addig nem bírod ki?
- Pár nap? Pár nap nekem pár száz évnek fog tűnni. Nem fogom kibírni, úgy érzem a halál is szebb ennél. - ezt szerintem komolyan gondolta.
- Nem ölheted meg magad. Habár nem hiányoznál, testedet valószínűleg Mordekaiser elfogyasztaná és a pénzedet pedig elköltenénk, de persze nem a temetésedre.
- Köszönöm neked. Vígasztaló szavai segíteni fognak úgy érzem. Kissé tényleg össze kell kapnom magam, itt az ideje annak, hogy visszafogjam magam az ivástól.
Garen komolyan gondolta ezt, állította, hogy kibírja két napig. Hittem neki, hiszen szíve erős, esze a helyén van. Másnap reggel már eltűntek bús gondolatai, látszott rajta a nyugodtság és kicsit vidámabb lett. Örültem ennek, ránézésre egész jó formában volt. Gondoltam ha ránézésre nincs semmi baj vele akkor talán egy kis tréninghez is lesz kedve így reggel. Megidéztem gyorsan néhány elementált és ráuszítottam őket Garenre. Habár azt hittem, hogy elbír majd velük hiszen eddig mindig sikeresen kivédte minden támadásom egy ilyen reggeli gyakorlaton, de most nem sikerült. A keze annyira remegett, hogy nem bírta megtartani kezében a kardot. Szája habzott és végül összeesett. Rohantam oda hozzá, de nem értettem mi baja lehet. Evelynn is megérkezett, azonnal azt parancsolta, hogy hozzak egy üveg bort. Hoznom nem kellett, ugyanis már volt nálam egy üveggel, majd gyors mozdulattal szájába nyomta az üveget és minden csepjét megitatta. Kérdőre kellett vonnom Evelynnt, hogy mi a baja Garennek.
- Mi történt vele Evelynn?
- Csupán ez Garen reakciója ha nem iszik reggel. Egyébként ez a reakciója ha nem iszik este, vagy délben is.
- Ezzel akkor probléma lesz, mivel nincs kocsma ahova még beengedik őt.
- Semmi gond, úgy sincsen jobb dolgunk, kicsit korábban hagyjuk el akkor a szigetet.
- Végülis ezzel egyet tudok érteni. - bár a gondolataim elmerengtek azon, hogy Garen nyakát kitekerjem emiatt, hiszen miatta ugrott ez a kis vakáció.
Kívételesen hamarabb indultunk el a szigetről, bár nem is nagyon volt szükség arra, hogy meghúzzuk magunkat, nem jött utánunk az északi törzsből senki. Vagyis igazából csak ebben a hitben éltünk, de fejvadászt küldtek a nyakunkra. Még mielőtt hajóval hagytuk volna el a szigetet pillantottam meg Ashe-t. Egy nagy múlttal rendelkező fejvadász volt ő, de nem a hírneve miatt ismertem. Valaha még ennél sokkal régebbi időkben, amikor még egyedül jártam az országokat, ekkor találkoztam vele. Vérdíj volt rajtam és ő úgy gondolta elfog kapni, azonban megátkoztam őt. Öt évet szenvedett megfagyasztva, mozdulatlanul és tehetetlenül, emiatt valószínűleg akkor is megakarna engem ölni, ha nem lenne rajtam vérdíj. Bár az is igaz, hogy nem csak megátkoztam, elkövettem azt, ami miatt évek óta fűti őt a bosszúvágy és még fogja azon túl is. Kihasználtam dermetségét és ártatlanságát elloptam tőle, egy nő akivel ilyet tesznek az nem felejti el és emiatt mindig a kését éreztem a torkom körül elalvás előtt. Vajon tényleg miattunk jött? Utánunk ered esetleg? Ezek a kérdések vetődtek fel bennem és rettegtem attól a pillanattól. Attól a perctől amikor majd magam előtt látom a vérem kifolyni.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.