Már megint egy hajón, megint tétlenül és megint csak menekülve, éhesen és szomjasan. Még az elindulásunk előtt küldtem levelet a közelben lévő királyoknak, egyikük talán magához vesz minket, egyelőre várni kell a visszajelzéssel. A sziget egyre csak távolodott és minél messzebb éreztem magamtól annál inkább nőtt bennem a feszültség, hiszen már megint az életemet kockáztatom az életért. Belegondolva ennek semmi értelme, keresem leghalványabb szikráját annak, hogy tudjam ezt értelmezni de nem megy, hiszen ember vagyok. Egy ember tele álmokkal, reménnyel, keserűséggel és persze tudatlansággal. Miközben elmerengtem és magamba burkolóztam e gondolatokkal, épp Garen közeledett felém. Éreztem kérdéssel közelít és nem igazán volt kedvem válaszolni. Szerintem érezte azt, hogy most nem érek rá és tovább állt. A sziget már eltűnt, elmosta a tenger és pont úgy nyelték el a hullámok, mint ahogyan a szél fújta el a nyugalmamat. Fokozódott a feszültség, éreztem valami egyáltalán nincsen rendben. Léptem három nagyon lassú lépést, úgy éreztem mintha nem lennék egyedül és nem is tévedtem. Hátam mögül egy kéz nyúlt nyakamhoz egy késsel. Torkomhoz szegezte valaki, a félelem lett urrá rajtam és nem mozdultam, megdermedtem. Tudtam ennyi volt, az sem érdekelt, hogy ki akar megölni, tegye csak meg, talán méltó sem vagyok az életre. Féltem is, de nem is, ez egy megmagyarázhatatlan dolog számomra. Kavarogtam bennem az érzelmek, végül nem bírtam magammal és megszólaltam.
- Tedd csak meg! Rajta! Csináld! - Ezek a mondatok hagyták el számat és a gyilkosomat, úgy néz ki megleptem vele.
- Mi történt veled? Régebben nem hagytad, hogy ilyen könnyedén végezzen veled valaki. - A hang ismerős volt számomra. Annyi biztos volt, hogy egy nőé.
- Ki vagy te? Csak nem... - Ebben a pillanatban jöttem rá ki is az.
- Mi az? Nem emlékszel a nőre akit megrontottál te állat? - Biztos voltam benne ki ő, Ashe.
- Ashe. Mindig is sejtettem, hogy a te késed vágja át torkomat, közeledik az este is, tehát az időpont is tökéletes.
- Elég lesz. Sajnos nem a fejedért jöttem, habár legszívesebben egyesével vagdosnám le a testrészeidet, de nem ezért vagyok itt. - Ekkor vált számomra minden érthetetlenné. Mi a fenéért jött akkor?
- Ismerős ez a név... Morgana? - Na ebben a pillanatban kezdtem el pánikolni és a félelem átvette az uralmat. Jelét nem mutattam ki, de a gyöngyöző izzadtság mindent elárult.
- Igen, ismerem. - Suttogtam a szavakat és minden betűben ott volt az érzékelhető feszültség.
- Akkor tudd meg, a lelked tíz év nyugalmat kapott és az időd... lejárt.
Ahogy ez a mondat elhagyta száját eltűnt. Jól tudtam miről van szó és nem felejtettem el ezt a tíz évet. A nyugalmam még nem tért vissza és a félelem átjára testemet, lelkemet. Reszkettem, a név hallatára is. Leültem és remegő kezem egy üveg rumért nyúlt ami mellettem hevert. Kortyolgattam-kortyolgattam, idővel rájöttem, hogy megnyugtat és ittam még tovább. Végül ráeszméltem arra, hogy elfogyott az üveg. Járásom nehézkessé vált, homály fedett mindent és mozgásom sem volt éppen normális a megszokotthoz. Ennyi az emlékem, sem több és sem kevesebb. Sötétség fedi a többi emlékképet, a hangokat és azt, hogy hogyan kerültem egy ágyba. Felébrettem, gyomrom szinte kiabált és erős hányinger kerülgetett. Borzalmasan éreztem magam, fejem hasogatott és nagy nehezen értem ki a hajó fedélzetre. Már vártak rám, Garen és Evelynn furcsa tekintettel bámultak engem. Nem tudtam mi legyen, az én számat fogja szó előbb elhagyni vagy sem. Csak bámultak, vádló tekintetük elviselhetetlen volt. Evelynn megakart szólalni, de végül lehánytam őt és így megtörtem a csendet is. A látvány undorító volt és tudtam ezért bajban leszek mikor visszatér, Garen viszont szóhoz jutott.
- Elkiabáltad magad, hogy mi történt veled éjszaka.
- Ezt mégis, hogy érted? - Kérdeztem, pedig tudtam a választ.
- Ashe meglátogatott téged és majdnem megölt.
- Nem megölni akart, egy üzenetet adott át nekem.
- És mikor vagy hajlandó elárulni, hogy mi volt az üzenet? - Erre semmiképpen sem akartam válaszolni, tudtam mit tegyek és lehánytam őt is.
- Ez nálam nem válik be barátom, nem megyek el amíg megnem mondod mit akart tőled Ashe. - Nem tudtam őt elkergetni. Gondoltam akkor itt az idő, elmondom.
- Legyen. Csupán egy név, de tudod miről beszélek.... Morgana...
- Azt ne mond, hogy...
Szavába belevágtak, partot értünk és a kapitány leparancsolt minket a hajóról, de éreztem ennek a beszélgetésnek még nincsen vége. Elhagytuk a szigetet, elhagytuk a hajót és elhagytuk a gyilkosomat is, perrsze valószínűnek tartottam, hogy követ minket. A kikötőben hátasok vártak és végülis készen álltunk az útra, ámbár még mindig gyötört a kínzó gondolat, nem tudtam megnyugodni. Elhatároztam, hogy elterelem a gondolataimat és másra koncentrálva nem veszem figyelembe a tegnap éjszakát. Szerencsénkre a kikötőben nem csak hátasokat, hanem egy hercegtől kapott levelet is kaptunk. A feladat egyszerű, csupán testőrt keres. Mi mindenféleképpen jól járunk, hiszen ha egy merénylet során megölik ezt a herceget a zűrzavar közepette lopunk egy keveset a kincstárból, ha pedig mégis túléli akkor a zsoldot kapjuk meg. A város ahova tartunk Garen szülővárosa, ami azt is jelenti, hogy esetleg ismeri a herceget. Igazából sosem kérdeztem meg tőle mért lett zsoldos. Sosem jutott még eszembe, hogy ettől a részeges bolondtól megkérdezzem, hogy igazából mért tart velem hosszú utamon. Átgondoltam ezt, a gondolatok átölelték elmémet és végül elhatároztam, kérdőre vonom a tábortűz mellett éjszaka. Habár kaptunk lovakat, az állat is kifárad, akárcsak mi. Két éjszaka alatt megjárjuk az utat és én még az első éjszakán megakarom kérdezni Garentől, hogy mégis mi történt a velem való találkozása előtt. Besötétedett, elkezdtünk tüzifát gyűjteni. Az erdő halk zörejei próbáltak ijesztgetni sikertelenül és végül nem bírtam magammal és szemeim Garent keresték. Meg is találtam őt, de sajnos nem olyan állapotban, hogy beszélhessek vele. Garen művészi alakban feküdt a földön, olyanannyira művészi alakban, hogy kedvem támadt volna lefesteni, de sötét volt már ahoz. Mivel megszólalni sem tudott volna, sőt mozogni sem ezért a kérdésem felé erre az éjszakára megsem közelítheti Garent. Sokszor láttam már ilyen állapotban, sőt.. Jobban belegondolva mindig így alszik el. Ennyit nem iszik olyan ember akinek nincs valami rossz a múltjában, biztosra veszem, hogy történt vele valami annak idején. Garen mindig is az egyik legjobb ivócimborám volt, sosem hagyott hátra engem, én persze bármikor ott hagytam őt egy harc közepén, de pusztán azért, hogy több jusson nekem a zsákmányból, ami egy jó érv arra az esetre, ha megkérdezné mért hagyom őt ott folyton. Csak most vettem észre az erdő milyen szép és titokzatos éjszaka. Halk zörejek és néhány tücsök, semmi más nem zavarhat minket az alvásban. Hirtelen elkezdett homályosodni a kép, nem értettem, hogy az álmosság, a levertség kapott volna el, vagy esetleg valaki megmérgezett. Szédültem egyre jobban, a jobb oldalamon található vízért nyúltam és kortyolgattam belőle. Rájöttem, hogy a víz van megmérgezve, hiszen attól szédülök. Ránéztem amég ébren lévő Evelynnre, majd megkérdeztem tőle, hogy honnan van ez a víz. A válasza az volt, hogy az nem víz, hanem pálinka. Így érthető mért volt erősebb, gyümölcsösebb és mámort, bódulatot okozó a nedű. Most, hogy már tisztában voltam vele mi is ez a fenséges ital, kortyolgattam tovább és végül minden cseppjét lehúztam. A szédelgés urrá lett rajtam, kezem Evelynn felé nyúlt és utolsó emlékem, hogy ismételten hányás érkezik a számból az arcára. A nyugtató alvás előtt Garenre gondoltam és arra, hogy hogyan is találkoztam vele. Az emlék egy múltba tekintő álommá változott és elérkezett az idő, hogy ismét visszaemlékezzek, hogy találkoztam Garennel és milyennek ismertem őt meg valójában.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.